truegirl

hétköznapi megpróbáltatások és megoldások

Nem a párom igényei miatt fogytam le...!!

2017. január 27. 21:30 - sz.szilvi.agi

valo_sa_g_ma_solat.jpg

„…ha bebizonyítom magamnak, hogy tudok változtatni az életemen, akkor mások életét is jobbá tudom tenni….”

 

Az elmúlt évben őszintén szólva nem voltam boldog. semmi sem volt az életemben, ami minden nap, ha csak egy perc erejéig, de kifejezetten boldoggá tett volna, s a környezetemben nagyon sok emberen láttam ugyanezt. Csinálni akartam valamit, mivel folyamatosan egyfajta hiányérzet volt bennem, majd egy nap csak elhatározásra jutottam.

Két évvel ezelőtt újra elkezdtem edzeni, közel hat éves kihagyás után. nem ezért tettem, hogy megfeleljek a társadalmi elvárásoknak, vagy a párom elképzeléseinek (már több mint négy éve együtt voltunk és úgy voltam vele, hogyha eddig maradt, akkor ezután is fogJ), hanem csak azért, hogy bebizonyítsam magamnak, tudok változtatni az életemen.

Eleinte kimondhatatlanul nehéz volt lemondani mind arról, amit addig nap, mint nap „csináltam”. punnyadtam a tv előtt, folyamatosan gyors kajákat ettem, cukros üdítőket ittam, és mindent, amiről el lehet mondani, hogy egészségtelen. Emlékszem alig bírtam reggelente munka előtt felkelni, és tornagyakorlatokat csinálni otthon a nappaliban. Viszont előbb-utóbb jött az eredmény. elkezdtem fogyni (négy és fél hónap alatt fogytam 33 kg-ot, mindenféle csodaszer nélkül), amit mások is észrevettek, és a hatékonyságomból- elkötelezettségemből-és kitartásomból merítve sok ismerősöm szintén hozzálátott, és változtatott az életén. ekkor döbbentem rá, hogy hatással vagyok a körülöttem élőkre, és hogy ezt szeretném csinálni. boldogabbá tenni másokat.

Azóta mindig erre törekszem, folyamatosan az a gondolat motoszkál a fejemben, hogyha bebizonyítom magamnak, hogy tudok változtatni az életemen, akkor mások életét is jobbá tudom tenni.

 

ha kíváncsi vagy a folytatásra nyomj egy lájkot és kövess ! :)

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://truegirl.blog.hu/api/trackback/id/tr812161125

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása