"... Ezek a rendezvények a legtöbb esetben általánosan beszélnek a vállalkozásokról. De miért is ??? ..."
Mielőtt kapnám a lehordásokat, kijelenteném, hogy igen vannak olyan coach-ok, akiknek valóban ez a szakmájuk, tőlük előre elnézést is kérek, de most nem róluk lesz itt szó.
Az első bejegyzésemben már kifejtettem, hogy miért is kezdtem el írni ezt a blogot. Most megosztok veletek egy olyan konkrét esetet, ami szintén nagy befolyással volt arra, hogy neki álljak.
Nem is olyan régen felkeresett egy kedves ügyfelem, akit szerintem már mondhatok barátomnak, hogy az egyik ismerőse vállalkozást indított, de nem igazán úgy alakulnak a dolgok, ahogyan azt ő szeretné. Megkérdezte, tudnék-e vele beszélni (mivel tisztában volt azzal, hogy évek óta vállalkozó vagyok, s nem is megy rosszul).? A válaszom természetes igen volt, így pár nappal később az adott hölgy (hívjuk Szandrának) fel is keresett telefonon, s egyeztettünk egy időpontot a találkozó megejtésére.
Mielőtt bárki félreértené. Nem, nem vagyok tréner. :)
Mikor eljött a találkozó időpontja, nagyon izgultam, hiszen nem tudtam, mégis miben kellene nekem segítenem Szandrának. Csak azt tudtam, hogy nem olyan régen elkezdett egy vállalkozást, nagy tervei vannak, viszont nem minden úgy alakul, ahogyan azt ő elképzelte.
Miután leültünk a kijelölt kávézóba, nem tudtam tőle mást kérdezni: „miben is tudnék segíteni?” Elmesélte, hogy körülbelül egy éve egyéni vállalkozó, viszont nem érzi a hasznát, mivel majdnem ugyanannyit keres, mint előtte alkalmazottként. Emellett elmesélte azt is, hogy befizetett már több tréningre is (állítólagos „coach” rendezvényekre), ahol remélte megtudja a nagy titkot, és végre ő is sikeresnek mondhatja magát.
Elmondta, hogy ezeken a rendezvényeken mindig ugyanazt hallotta. „Legyen egy nagy célod, ami motiválni tud, és tudsz érte küzdeni …”. Ezek mellett a sablonok mellett természetesen jöttek a sikertörténetek is, amiket (elmondása alapján ) nem tartott hitelesnek, mert amikor az adott „coach” elmesélte az eredettörténetét kiderült, hogy valaki mindig volt a háta mögött, aki egy nem látható védőhálót vont köré.
Nem mondom, hogy nincsenek olyan sikeres vállalkozók, akik valóban a saját két kezük munkájával tették magukat sikeressé, (félre ne értsétek, én is jó párat ismerek személyesen), viszont az ilyen emberektől (akik csak azt hiszik, hogy ők maguktól érték el, amiben most élnek) a falat kaparom.
Őszintén szólva ezektől a „tréningekről” nekem mindig ugyanaz jut az eszembe. „Hogyan tudnak egyesek nagyon rövid idő alatt sok emberből kisebb-nagyobb összegeket kihúzni?”
Nézzük meg a legtöbb ilyen eseményen mi is történik:
- legyen motivációd vagy víziód (kinek melyik a szimpatikusabb), amiért tudsz küzdeni
Erről egy pár gondolat. Persze kell lennie valaminek, ami hajt, de ettől függetlenül, ha nem jönnek össze a dolgok, ugyanúgy nem tudod befizetni a számláidat. Szóval véleményem szerint a szorgalom és erős motiváció nem elegendő egy vállalkozás felépítéséhez. Beszélhetünk itt egy apró egyéni vállalkozás vagy akár egy nagy Kft. vagy részvénytársaság létrehozásáról.
- legyen terved az elkövetkezendő 1-3-5 évre
Igen ezt hívják üzleti tervnek, e nélkül nem is szabad egyáltalán belekezdeni egy vállalkozásba, mivel ha ez nem áll rendelkezésünkre, akkor csak csapongani és kapkodni fogunk, mert nem tudjuk merre van az előre.
- gyere hozzám személyes konzultációra a részletekért
Nah ez az a rész, amikor legszívesebben melegebb éghajlatra küldeném el az emberkét. (ismételten hangsúlyoznám, hogy itt a kamu trénerekről beszélek, nem pedig azokról, akik valóban érdemi segítséget tudnak nyújtani, amit igenis meg kell fizetni)
Ezek a rendezvények a legtöbb esetben általánosan beszélnek a vállalkozásokról. De miért is ??? Ahogy minden ember más, úgy minden vállalkozás is az! Persze lehet ötletbörzéket és hasonlókat tartani, de ami az egyik embernek bejött, nem feltétlen jelenti azt, hogy a másiknak is működni fog.
Illetve menjek egy olyan emberhez, aki most tartott egy előadást, és gőze sincs, hogy az én vállalkozásom mivel foglalkozik, milyen vetélytársak lehetnek a piacon és így tovább … ? Most komolyan ?
A legtöbb sikeres vállalkozó (akinek csak egy vállalkozása van) csak ahhoz a területhez ért, amiben ő maga is tevékenykedik, hiszen pont ezért sikeres! Feltételezzük, hogy te magad ugyanabban a tevékenységi körben mozogsz, mint ő. Miből gondolod, hogy át fogja neked adni mind azokat az apró momentumokat, amik valóban szükségesek a sikerhez? Lemondana a saját profitjának egy részéről azért, hogy neked jobb legyen ? Ezt Te komolyan elhiszed??
Mindegy is, kicsit elkalandoztam. Térjünk vissza Szandira.
Szandi elmesélte nekem, hogy már több ilyen rendezvényen is volt, de mindenhol ezeket a sablonokat hallotta, neki viszont arra lenne szüksége, hogy amikor összecsapnak a fejed fölött a hullámok, s semmi sem úgy jön össze, ahogyan kellene, akkor mégis honnan illetve hogyan merítsen még több energiát, hogy kikeljen az ágyból, és menjen tovább.?
Őszintén szólva a kétségbeesésében felismertem egykori önmagamat, aki szintén ugyanebben a cipőben volt. (itt már rájöttem, hogy miért keresett fel az ügyfelem, mivel tudta, hogy én is sokszor voltam hasonló szituációban)
Azt válaszoltam neki, hogy úgy gondolom erre nincs recept! Akárhány ilyen kamu rendezvényre elmehet, ahol az emberek saját magukat kiáltották ki trénernek (mert ezt nyomtatták a brossurára) attól még nem lesznek azok.
Elmeséltem neki, az én eddigi történetemet (nem egy csillám póni sztorit, hanem a kő kemény valóságot). Azt, hogy én is sokszor kerültem olyan helyzetbe vállalkozóként, amikor hiába tettem meg mindent (és ezt nem csak így éreztem, hanem valóban így is volt) nem történt semmi olyan változás, ami miatt érdemes lett volna folytatnom. S hiába éltem én is már meg ennyi mindent, még mindig nem mondom magamról (függetlenül az eddigi eredményeimen), hogy én egy tréner vagyok, és majd megmondom a tutit.! Azt viszont határozottan ajánlottam neki (természetesen azért felhívtam rá a figyelmét, hogy ez nem biztos, hogy nála is működni fog, hiszen teljesen más személyiség, mint én), hogyha van egy hobbija vagy amit nagyon szeret csinálni, akkor azt ne sorolja a listájában hátra. Ugyanis, ha nem vagy kiegyensúlyozott Önmagaddal.
Itt arra gondolok, hogy én speciál imádok edzeni, illetve táncolni és rajzolni. Sokáig azt hittem, hogy amíg nem vagyok sikeres nekem semmi mást nem szabad csinálnom, csak dolgoznom, és a körülöttem élő (nem túl sikeres emberek) is ezt hajtogatták folyamatosan. Dolgozz, dolgozz, dolgozz …
Én már észre sem vettem, de teljes mértékig belegyöpösödtem a munkába. Ekkor jött az a fordulat az életembe, hogy bármi is történik (akár jó, akár rossz) heti egy napot csak is magamra szánok, és olyan dolgokat csinálok, amiket szeretek (ezáltal újra fel is töltőm magamat).
A másik ilyen, hogyha már kora reggel zúdul rám a sav (szépen kifejezve magamat), akkor inkább aznapra teszem ezt a kis relax napomat, mert ha rosszul indul a reggel, akkor az az egész napomra rányomja a bélyegét.
Ilyen dolgokról beszélgettünk ennél sokkal részletesebben olyan 2,5-3 órát. Szerintem nem egy vállalkozást kell sikeressé tenned, hanem magadat. Ez viszont folyamatos görcsöléssel nem mehet, kell valami/valamik, amik számodra is örömforrást tudnak biztosítani, arra a pár órára, vagy akár egy egész napra is, amikor mindenről megfeledkezel, és csak te létezel.
Csak ne ess át a ló túlsó oldalára, hogy nem csinálsz semmit, de sikert vársz :)!! (de ez már egy másik sztori)
ha tetszett, és kíváncsi vagy a folytatásra, lájkolj és kövess ! :)