"... A nőkben valahol ott van az az ősi ösztön, hogy gondoskodhassanak valakiről (legjobb esetben a gyermekükről). Mi vihet rá arra, hogy lemondjunk, erről vagy minél későbbre halasszuk?..."

Biztosan ti is találkoztatok már azzal a jelenséggel, amikor egy anyuka azt mondja többre is vihette volna, illetve amikor egy sikeresnek látott nő vágyakozik a család után, ami neki nem adatott meg.

De melyik a jobb választás?

Tudom, most vékony jégen fogok táncolni, de nem számít.

Először nézzük a karrieristákat!

Rengeteg olyan hölgyet ismerek, akik sikeresek és elismertek akár nemzetközileg is a szakmájukban, viszont ennek ellenére nem érzik azt a fajta (általuk fogalmazva) megnyugvást, amire vágynak. Nagy valószínűséggel azért, mert feladták azt a lehetőséget, hogy anyák lehessenek, mert a karrier és a siker fontosabb volt számukra. Többet szerettek volna elérni, elismerésre vágytak. Részemről ezt tökéletesen át tudom érezni. Főleg bizonyos szakmákkal kapcsolatosan, ahol nőként igen nehéz boldogulni, mert a szakterületen leginkább férfiak vannak, akik között nagyon nehéz érvényesülni.

A mai világban egy siker orientált nőtől véleményem szerint túl sokat várnak el. Egyszóval legyen TÖKÉLETES! Nem elég, hogy magának megfeleljen, a körülötte lévő embereknek illetve a társadalmi elvárásoknak is meg kellene!

Nem könnyű minden oldalt kielégíteni, hogy közben önmagunk maradhassunk. Sokan e hölgyek között átesnek a ló másik oldalára, s már nem az a lényeg és a kitűzött cél, hogy elérjenek valamit, amit szeretnének, hanem az, hogy megfeleljenek a velük szemben állított elvárásoknak.

De mit adnak fel ezért? Vajon így képzelték el az életüket, mikor gyerekek voltak és mondjuk babáztak a barátnőikkel? Nehezen tudom elképzelni!

A nőkben valahol ott van az az ősi ösztön, hogy gondoskodhassanak valakiről (legjobb esetben a gyermekükről). Mi vihet rá arra, hogy lemondjunk, erről vagy minél későbbre halasszuk?

Saját magamon is tapasztalom, mennyi tényező befolyásolhatja ezt a döntést! Lássuk csak!

A legtöbb ember többet szeretne adni a gyermekének, mint amit ő kapott, függetlenül attól, hogy jót vagy rosszat kapott. Ez bennünk van, mindig jobbra törekszünk. Itt már fel is vetődik az első kérdés: „Ha ugyanolyan életet fogok érni, mint a szüleim, mivel fogok tudni többet adni a gyermekemnek?”

Jó kérdés igaz? Általában ez az a pont, amit túlzásba viszünk. Egyrészről telhetetlenek leszünk, másrészről olyannyira a tökéletességre törekszünk, hogy képesek vagyunk az előbb említett ősi ösztönt elnyomni magunkban, s egy idő után már csak arra leszünk figyelmesek, hogy valószínűleg már késő!

Akik túl „korán” szültek

A másik helyzet, amikor valószínűleg túl korán szültünk, és hiába imádjuk gyermekünket (mert mindenki imádja a gyermekét), mikor egyre nagyobb lesz (mondjuk, belép a kamaszkorba és kezd érzelmileg leválni rólunk –általában ugye ezt lázadással teszik-) megfordul a fejünkben, hogy ezért nem építettem tovább az életemet?

Tudom, csúnya gondolatnak hangzik, de biztos vagyok benne, hogy már (ha csak indulat hatására is) de megfordult már ilyen a fejében, vagy meg fog.

Általában az ilyen szülőknél (akik túl korán szültek, és nem építették fel a maguk életét) veszem azt észre, hogy a gyerekükön keresztül szeretnék beteljesíteni azt, amit ők nem tettek meg, és bíztatják (sőt sok olyan esetet is láttam, ahol hajszolták a gyereket) annak érdekében, hogy sikeres legyen. Vagy legalábbis sikeresebb, mint a szülők.

Sok embertől hallom, hogy „a pénz nem boldogít”! A legtöbbször ezt pontosan azoktól hallom, akik az előbb említett csoportba tartoznak.

A pénz nem boldogít, de az én gyerekem legyen sikeres, és keressen! Ez az a gondolatmenet, amit nem igazán tudok követni! Ha jó, ahogy élek, és boldog vagyok, akkor ez az élet miért nem jó? Ha a gyerekem is ezt az utat szeretné végigjárni (mert ő azt látja, hogy minden rendben van és boldogak vagyunk), akkor miért akarom eltéríteni?

Nem könnyű igaz?

Nehéz megállapítani, hogy mi a legjobb! Ha karrieristák leszünk, lemaradunk a világ egyik legszebb dolgáról, de ha túl korán vágunk bele, akár túlhajszolhatjuk saját gyermekünket.

Hogyan találhatjuk meg az arany középutat?

Erre nincs recept! Mindenki azt hiszi, hogy van, de nincs! A legtöbben azt mondják, hogyha minden elő van teremtve (de lássuk be, ha csak a szüleinkre gondolunk, a legtöbben, ha hasonlóképp gondolkodtak volna, sokan nem lennénk most itt).

Természetesen vannak dolgok, amiket elő kell teremteni. Legyen tető a fejetek felett, ahova haza tudjátok vinni (tök mindegy, hogy ez most saját vagy albérlet), a legalapvetőbb dolgokat meg tudjátok neki adni, és még sorolhatnám, viszont nem szabad elfelejteni, tökéletes pillanat nem lesz. Mikor minden a helyén lesz, mert az élet zajlik.

Személy szerint, úgy gondolom, ha már volt lehetőséged kiteljesedni az élet minden oldalán, ahol szerettél volna, akkor ne várj tovább!

Nehéz helyzetek mindig vannak és lesznek, viszont biztos vagyok benne, hogy ehhez vannak olyan személyek (a családod), akik mindenben a segítségetekre lesznek.

ha tetszett, és érdekel a folytatás lájkolj !